10 őrült túlélő hős a világ minden tájáról, akiknek sikerült a lehetetlen, és most Balmain x H&M ruhákat hordanak

  • Múlt héten nem csak a Vörösmarty téren, hanem a világ minden táján tömegnyomor alakult ki a nagyvárosok H&M üzletei előtt, amikor a H&M elkezdte árusítani közös kollekcióját a párizsi Balmain divatházzal. Az emberek egymást ütötték-vágták, senki senkit nem kímélve taposta el a másikat. 
  • A legtöbb embernek nincs pénze ilyen ruhákra, de akiknek van, még azok is nehezen jutottak a ruhákhoz, akkora volt a tömeg.
  • Vannak azonban olyan jó genetikai állományú igazi túlélők, akiknek pénzük és fizikai állóképességük is megvolt hozzá, hogy beszerezzenek néhány igazi 21. századi ereklyét: néhány ruhát a Balmain x H&M kollekcióból.
  • Róluk, igazi hősökről szól ez a lista.

1. Aki pénzt adott ki nagymamád ruhájáért

Szerinted létezik olyan ember, aki 140 dollárt (~40 ezer forintot) kiad erre a cipőre?

Mielőtt kiderülne, azt is tippeld meg, olyan ember van-e, aki a cipő után ezt a ruhát is megveszi 380 dollárért (~110 ezer forintért).

Létezik! Mindkettőt megvette, pedig legalább a ruhát simán kölcsönkérhette volna a nagymamájától.

2. Aki szereti a Kardashian-családot

Mit gondolsz, megérte valakinek ez a tűsarkú csizma a 270 dollárért (~80 ezer forintért), csak mert Kim Kardashian és a Balmain nevek mellé vannak írva Instagramon?

Még szép!

3. Akiknek nem számított a pénz, csak a flitter

Tiéd a döntés: öld, flitteres, kivágott női ruha 140 dollárért (~40 ezer forintért) a H&M Balmain kollekcióból vagy 3490 forintért valamelyik körúti turkálóból. Szerinted a következő képeken szereplő nők hol vették a sajátjukat?

Vajon?

Nos?

Mit gondolsz?

4. A FÉRFI

Van férfi, aki kiad 45 dollárt erre a kabátra, mégis egy tetőablakos fürdőszobában fényképezi le magát benne?

Van hát.

5. Egy nő

Van egy nő. Szereti a H&M Balmain kollekciót. Megvette magának ezt a szőrös piros kabátot 100 dollárért,

mégis csak hárman lájkolták be a képét Instagramon.

6. Akinek suli előtt még volt ideje egy szelfire

Ez a blézer 340 dollárba (~100 ezer forintba) kerül. Szerinted megvették?

Meg. Megvették, hogy suli előtt csinálhassanak benne egy szelfit.

7. Aki szereti a természetet

Neked mi lenne az első dolgod, miután kifizettél ezért a kék kabátért 140 dollárt(~40 ezer forintot)?

Neki az volt, hogy kimenjen egy kicsit a kertbe.

8. Aki teljesen feleslegesen költötte el a szülei pénzét

Ez a fiatal, fogszabályzós lány akár egy átlagos, felirat nélküli egyszerű fekete pólót viselhetne, akkor is mindenki a szájára figyelne,

de ő mégis egy 30 dolláros (~9 ezer forintos) Balmain x H&M bársonyfeliratos pólót vett.

9. Akinek remek ízlése van

Azt hitte, már sosem lehet az övé ez a gyönyörű, előnyös szabású pink kabát.

De aztán az övé lett.

10. Aki hatalmasat tévedett

Azt hitte, 140 dollártért(~40 ezer forintért) ebben ő lesz a végzet asszonya:

de tévedett. A takarítás asszonya lett.

10+1. Akik nem is emberek, de ugyanolyan hősök, mert szintén H&M x Balmaint hordanak

Fejhajtás, gratuláció, lájk ment mindenkinek.