Mi történne az emberiséggel, ha egyik napról a másikra eltűnnének az okostelefonok?

Képzeld el, hogy éppen tanulnod kellene, de inkább a telefonoddal foglalkozol, amikor meglátsz egy jó kis képet Instagramon. Be akarod lájkolni, de a telefon nem érzékeli a hívást, majd rázkódni kezd, bizseregni, végül kitépi magát a kezedből. A levegőben egészen a Hősök teréig szalad, ahol Budapest teljes lakossága áll értetlenül veled együtt, a tér felett pedig több millió okostelefon lebeg. Egyszer csak csészealjat formálnak, amiből kiszáll egy idegen létforma, és azt mondja:

"Békével jöttünk. Évezredek óta figyelünk benneteket, de 2015-ben végre elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy meglátogassunk titeket. Mindvégig egy kísérlet részei voltatok, most pedig kezdődjék a valódi teszt!"

Ekkor a világ összes okostelefonja egy szempillantás alatt, egy nagy durranással eltűnne a semmibe. Mihez kezdenének másnap az emberek? 

Végre kimennének a szabadba sportolni egyet? Na még mit nem!

Újra rátalálnának gyermekkori önmagukra? Na még mit nem!

Megint megtanulnák élvezni a mezőgazdaság és kertészet szépségeit? Na még mit nem!

Leszoknának a mozgó állatok nézegetéséről? Na még mit nem!

A fiatalok egészségesen élnének? Na még mit nem!

Abbahagynák a folyamatos evést? Na még mit nem!

[A képsorozat eredeti címe: Iphone-ok helyettesítve hétköznapi tárgyakkal]

(Sad and Useless)